A Makalapi nevet körüllengő homály mindig is foglalkoztatta Koboldfalva lakóit.

 - Különösnek különös név, ez igaz, de a Makalapiak koboldemlékezet óta élnek a Völgyben. Nem hiszem, hogy mások lennének, mint mi. Vörös haj, hegyes fül, alacsony termet: koboldfazon mind! – mondta Bibe Bözse.

 - A szemük állása sem tetszik! A vén Makalapi Mátyás annyi sületlenséget hord össze az őseiről, hogy már maga sem tudja, hogy mi belőle az igazság – hangoztatta Pitypang Pál, Makalapi Mátyás nagy riválisa.

 - Kótyagosnak tűnik az öreg, aztán az is lehet, hogy van valami rejtegetnivalója, valami sötét titka. Azzal a sok mesével megkeveri a fejünket – vallotta Zab Zoltán.

 - Mese? Igen, azt hiszem mese. Azt hiszem, Makalapi bácsi nem füllent. Nem olyan fajta, aki füllenteni szokott. Persze apus mindig azt mondja, hogy Makalapi bácsi füllent. Anyus meg azt mondja, hogy füllenteni csúnya dolog még Makalapi bácsinak is. Én soha nem szoktam füllenteni. Azt hiszem, Makalapi bácsi sem. Azt hiszem, hogy ő nem füllent, hanem mesél, és a mesében megengedett a füllentés, különben nem lenne olyan izgalmas. Én nagyon szeretem Makalapi bácsi meséit. Apuka nem örül neki, hogy szóba állok vele, azt mondja, szenilis. Én nem tudom, mit jelent az, hogy szenilis. Talán valami betegség lehet, de nem tűnik veszélyesnek – mesélte a kis Paradicsom Piroska.

 Koboldfalván mindenkinek kialakult a saját véleménye a Makalapi családról, főként egy bizonyos tagjáról, Makalapi Mátyásról - Makalapi Mátyás legnagyobb örömére, aki úgy tartotta, hogy amiről véleményt lehet alkotni, arról beszélni is lehet, és ha valamiről beszélni lehet, arról a koboldok okvetlenül beszélnek, Makalapi Mátyás pedig mindennél jobban szeretett a koboldfalvi pletykák középpontjában lenni. Ez egyrészről büszkeséggel töltötte el, másrészről szórakoztatta. Nem nehezítette meg a pletykálkodók dolgát, naponta szőtt újabb legendákat a Makalapi név köré.

 - A Makalapiak voltak az elsők, akik átkeltek a Magas Hegyeken, és letelepedtek a Völgyben. Ők kezdték el megművelni a földeket, tenyészteni a barna bárányokat és felépíteni Koboldfalvát – kezdett bele egy újabb történetbe Makalapi Mátyás. Beleszippantott hosszú szárú pipájába, és lendítetett hintaszékén. Legkisebb unokája, Makalapi Miksa csodálattal hallgatta Nagyapó meséjét. Makalapi Mátyás füstkarikákat pöfékelt. Gondolatai elkalandoztak, nyilván dicső múltban tett egy gondolatbeli sétát, majd nagyokat pislogva felocsúdott, és szigorúan pillantott a kis Miksára.

 - Légy büszke a nevedre, fiam! Nem dicsekedhet minden kololdfia ilyen ősökkel. Ne higgy a bolondoknak, ha mást mondanak. A Makalapiak voltak az elsők, akik erre a földre tették a lábukat. A szakállamat rá!

 Miksa ámulattól kikerekedett szemekkel meredt Makalapi Nagyapó hosszú, padlót seprő szakállára. Ha Makalapi Mátyás azt mondja, „a szakállamat rá”, akkor azt bizony komolyan kell venni. Miksa egyszerre csodálta és félt a tajtékos szőrfolyamtól, ami tiszteletet parancsolt és kíváncsivá tette Miksát. Vajon mi van a szakáll mögött? Miért olyan hosszú? És miért fűzött nagyapó fagyöngyöket a szakállába? Miksa nem is sejtette, hogy a válaszok mennyire egyszerűek. A szakáll mögött Nagyapó van szakáll nélkül. Azért olyan hosszú, mert volt ideje megnőni. És a gyöngyök segítettek Nagyapónak észben tartani elmúlt születésnapjainak számát, hiszen mindig szem előtt voltak, és ha Nagyapó elfelejtette, hogy hány éves, csak össze kellett számolnia a gyöngyöket.

 - Akkoriban – folytatta Nagyapó – a Makalapiak erős, szikár koboldok voltak, olyanok, mint az emberek, csak erősebbek és szikárabbak.

 - Nagyapó, szedres pitét? Még friss, most sütöttem – Bodzavirág Boglárka, Makalapi Mátyás egyetlen fiának, Makalapi Miklósnak a felesége egy tál gőzölgő süteményt tartott Nagyapó elé, félve, hiszen tudta, megzavarja Nagyapót a történetkerítésben. Makalapi Nagyapó a fejét rázta, nem szólt, nehogy az a bizonyos fonal elvesszen.

 Makalapi Mátyás szívesen időzött fia házában, ahol állandó volt a zsivaj, és mindig akadt valaki, aki meghallgatta. Mióta egy tavaszi napon feleségét, Saslaki Sárát egy délutáni séta alkalmával magával ragadta egy sas, Makalapi Mátyás nagyon magányosnak érezte a magát az otthonában. Bár gondolatait előszeretettel osztotta meg a négy fallal, mégiscsak hálásabb feladat volt a kis Miksának mesélni.

 Makalapi Nagyapónak négy unokája volt: Makalapi Margó, Makalapi Margit, Makalapi Bendegúz és Makalapi Miksa.

 Margó a legszebb szeleburdi koboldlány volt egész Koboldfalván. Édesanyjára, Bodzavirági Boglárkára ütött, így ábrándos kedvességgel élte mindennapjait, nem is sejtve, hogy koboldfiúk fordulnak utána az utcán, a koboldnagyapák pedig csak úgy emlegetik, mint a Szép Makalapi Margó.

 Margit, a testvérek között a második legidősebb semmit sem szeretett úgy, mint két öccse felett anyáskodni. Hiszen ha a koboldnak két kistestvére van, miért pazarolja az idejét babázásra?

 Bendegúz különc kiskobold volt, sokszor csatangolt egyedül, néha magában beszélt. Nagyapó szerint mindennek a rossz névválasztás az oka. Mielőtt Bendegúz megszületett, Makalapi Miklós büszkébbnél büszkébb neveket adott elsőszülött fiának. Nagyapó erősködött, hogy a gyerek az apja után kapja a nevét, erre az ötletre azonban Makalapi Miklós szemérmesen lesütötte a szemét, és azt javasolta, hogy hívják inkább Marcellnek a fiút. Vagy Manónak. Mártonnak. Esetleg Mórnak. Bodzavirág Bertán azonban elhatalmasodott a megkönnyebbülés és a boldogság első fiának világrajövetele láttán, és meggondolatlanul Bendegúznak keresztelte az új jövevényt. Nagyapó és a koboldfalviak ezt rossz ómennek tartották, voltak, akik gyerekeiket nem engedték a Makalapi fiú közelébe. Rossz ómen ide, rossz ómen oda, Makalapi Miklós igencsak megszerette akkor még egyetlen fiát. Gügyögött neki, becézgette, egy alkalommal meztelen pocakját csiklandozva így szólította: - Morzsányi kisfiam, csöpp morzsám! – Attól a pillanattól a Morzsa név Bendegúzon ragadt Nagyapó és a koboldfalviak ideiglenes megkönnyebbülésére.

 A második fiú születésénél Makalapi Miklós gondosan ügyelt arra, hogy felesége véletlenül se állhasson elő újabb, hajmeresztően lehetetlen névvel, így mikor a gyerkőc világot látott feleségébe fojtva a szót, felkiáltott:

 - Miksa! Megszületett a mi Miksánk!