Telihold

Verőfényes januári éjszaka van. Kabátot, sapkát, sálat veszek. Hideg lehet odakint.
 Az ég tiszta, fekete, a telihold fagyos, ezüst sugarával ragyogja tele. Hideg van idekint.
 A sötét lakóházak áthatolhatatlan tömegén túlról ének és dobszó, vörös fény száll felfelé. Hideg lehet ott, nem érdekel, odamegyek.
 Mindenütt emberek vannak: a téren, az ablakokban, a fákon, a falakon, a kocsik alatt, a kiszáradt szökőkútban… még a csillagok között is; ráncos gyerekek, labdázó aggastyánok, nők és férfiak, elhidegült szerelmesek, szerelmes ellenségek. Fáklyákat tartanak, táncukat a tűz a jeges kőfalakra festi, énekelnek, és furulyák, hegedűk dobolnak. Mind fürdőruhában vannak.
 Hideg van itt. Felhúzom a kesztyűmet.
 Csendben figyelem őket, hát észrevesznek. Mosolyognak a szájukkal, a szemükkel, a lelkükkel is biztosan. Egy falábú hív táncba. Hiába mondom, hogy nem tudok, és amúgy is hideg van.
 Egyre többen vannak, szinte már mozdulni sem lehet, már a házak színe sem látszik, már a lábunk alatt a macskakő sem. Hagynám őket, hadd ünnepeljék az életet nélkülem. De a tömeg magával ránt. Már nincsen te vagy ők, már csak egy forró, hullámzó massza van. És hideg…
 Egyedül vagyok.

Reggel

Az óra ketyeg. Közel a hajnal.
A ragyogó embersugár-tömeg
A palotába kúszik, éj hasad.
A király szunyókál, már nagon öreg.

Hunyt pilláin át birodalmat lát:
Végtelen földeket, nagy várakat.
Szép álmának nyála csöppen alá.
Míg sajátját nézi, ébren alhat.

De a rózsás ujjú nép nem szánja!
Ketyegve, csörömpölve lepi meg,
Az ablakon robban a szobába.
"Királyt trónjáról taszítani le!"

Szelyempárna, édes álom közül
Viszik a fárasztó vesztőhelyre.
A király épphogy bele nem őrül...
Álmok el, rideg való helyette.

Felvilágosult abszolutizmus,
Nem vagy te fájóbb, kellemetlenebb, mint
Mikor szemünket vekkerre nyitjuk
Álomból, és a nap újrakezdi.

Manapság széles körben elterjedt, hogy a vámpírnak hegyes szemfogai , fehérre púderezett arca, lezselézett Mickey egér stílusában nyírt haja, felállított gallérja, hosszú köpenye és molyírtó szaga van, emellett kíséretetkastélyban él, koporsóban alszik, és előszeretettel szívja ki fiatal lányok vérét. Ellenük fokhagymafüzérrel védekezhetünk. A vámpírok másik, heroikusabb fajtája gyönyörű. Még ha éppen férfi is az illető. Ők tökéletesek, sérthetetlenek, örökké élnek, különleges képességeik vannak, és a napon ragyog a bőrük. Na meg vért isznak. Ellenük vérfarkasokkal védekezünk. A vámpírok legalattomosabb fajtájával azonban senki sem számol. Ők pont úgy néznek ki mint mi. Semmi zord pofázmány, örökélet vagy ilyesmi. Ellenük nem lehet védekezni. Ne próbálkozz, mert én tudom, hogy nem lehet. Nekik a Te Véred kell! Nem a nyakadat szívják, nem harapnak beléd. Neeem. Talán még te is élvezed, miközben szárított, sózott tonhalat csinál belőled. Talán te nyújtod át neki a szívószálat. Talán viccelődve még meg is jegyzed, hogy reméled, ízleni fog neki a véred, meg hog jó étvágyat, és ne legyen zavarban, mert te sem tudsz emberek között kultúráltan enni. Aztán ő hozzádlát. De nem éri be a véreddel. Nem! Ugye nem hitted, hogy ilyen könnyen és fájdalommentesen megúszod? Drágám, egy kissé naív vagy. Először csak a fizikai világban érzékelhető részeidet szívja magába. Mindent, ami hozzád tartozik. Ülsz? Hát rosszul hitted, mert már megette a székedet is! Sőt az ágyadat is! És amint elkezdenéd olvasni a kedvenc könyvedet, már nincs is mit! A hozzád közel állók is mind a múltté már! Sopánkodni kár és késő. Előbb kellett volna gondolkodni. A pók hálójában könnyű a fejünket a falba verni. Miután már testi valódban nem létezel, és úgy gondolod, hogy lelki valódban te még elvegetálsz néhányszáz évig, akkor ér a sokk! A sok tárgy, a sok ember,  a tested, minden, az csak a csomagolás volt. Most jön az, miért kibontott: a lelked. Persze hogy védenéd! De emlékszel? Múmiává tekeredtél a pókfonálban. A vámpír meg a véredet szívja, egészen addig amig  le nem áll a szíved, és azt az ereiden át szippanthatja fel. Véged. Jó, persze nem ennyire elkeserítő a helyzet. Van egyéb kiút is. Fogd a mellkasodban dobogó gépezetet, tedd egy vasládikóba, zárt be, dobd a feneketlen tengerbe, bérelj fel sellőket és cápákat, hogy örizzék,a láda kulcsát meg hajítsd egy működő tűzhányóba. És hogy miért ilyen lényeges ez? A vámpírok kapzsik, nem elég a saját szívük és a számukra kedvesek szívei. A-a. Nekik a tied kell. Képtelenek nézni, hogy te egy boldogan dobogó szívvel élsz. Ez rosszul esik nekik. Szóval, srácok, a fokhagyma nem segít, vérfarkasok meg nem léteznek, és ha léteznek, az is lehet, hogy csak teliholdkor változnak át, és addigra te meg már szívtad. Ha egy csöppet is félsz, ne az ágyad alá nézz! Szerezz be ládikót meg sellő haverokat. ;)

Keresem. Keresen az ágyamban, az ágya alatt a porcicák között, az ágyneműben, a párnahuzatban, egy lúdtoll pihéin, a takaró ráncaiban. Keresem versben, regényben. Keresem a mesekönyvek zöld békái alatt. Keresem a szekrényben: rövid szoknyákban, ruhák csipkéiben, a farmerem zsebében, keresem az ékszeresdobozban, a paszetel púderskálán, fekete vonal mentén. Keresem zöld körte szemcséi között, piros eper levében, dióhéjban. Keresem szezámmagos zsemle közé sütött húspogácsában, ropogós lepényre reszelt sajtban. Keresem a reggeli sóhajok mögött, egy elveszett kacajért. Keresem a sárga busz alatt, a rózsaszín bicikli fonott kosarában, rózsák között. Keresem az iskolában...az iskolától messze. Keresem végtelen barna szempárban, nevető kék mögött, mandulatekintetben, zöldben és szürkében és opálban. Keresem nála is és nálad is. Keresem otthon, keresem a tó mélyén, keresem messze, a tenger hullámai között, az égig érő hegyekben. Keresem pusztán, erdőben, réten. Keresem a felhők alatt, a felhők felett...néha a felhők között, keresem sötét éjjel, keresem a csillagok meséiben, a korán kelő nap kócos sugarai között. Keresem apró faházban vadregényes vidéken, őzek és százszorszépek társaságában, keresem a tollamban.  Keresem a zoknimban,a  hűtőben, a kádban, a fülem mögött, keresem a helyén. Keresem a tükörben. De nem találom magam.

BÚJJÉK MINDENKI ZÖLDÁG ALATT, FELETT, VAGY ÉPPEN AHOGYAN JÓL ESIK, HOGY EZ AZ ÉV ÚGY SZÖKKENJEN SZÁRBA, AHOGY A FEKETERIGÓ A SÍKOSÍTÁSMENTESÍTŐVEL MEGHINTETT BETONÚTON! :)
Tehát boldog új évet.

Jött valami ímél Gportál úrtól, de mivel nem volt szerelmes levél, kapásból töröltem (mitha ugye minden nap szerelmes leveleket kapnék!). De mikor feljöttem az oldalra, rájöttem, hogy a fele sem tréfa! Ennyi látogató tán még soha nem jutott egy napra. Bevallom, szívesen beilleszteném ide azt a szép kis linkes ikont, amit kitett G. Portal barátunk, de -és itt jön a váratlan fordulat!- Anasztázián (igen, így neveztem el a karácsonyi ajándékomat :)) nem tudom kezelni a Paintet...se...még! de nem adom fel! A norvég billentyűzet viszont kifejezetten ínyemre van! :) Van macifüles a meg glóriás a. Nem, itt most nem tudom produkálni. Szóóóval, üdv itt minden új Vándornak, és a régieknek meg ezermillió barackrózsaszín rúzsnyomat a pofijukra az eddigi bizalomért. :)